HTML

Mi ez?

Zsemledisznó mindenbe beleüti az orrát. Általános blog, hol ilyen, hol olyan tartalommal. Amolyan véleménymondós, de lesz történetmesélés is.
Magpet szerint. Bővebben?

Friss topikok

Linkblog

2012.02.09. 12:56 magpet

Nyílt levél a kamarának

Kedves BKIK (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara)!

Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy idén – a sok évvel ezelőtti rendszerhez hasonlóan – kötelező sarcot vetettek ki a cégekre. Ezt persze nem kötelező kamarai tagságnak hívják, mert az ronda komcsi dolog, hanem regisztrációs díjnak.

Kifizetek évi 5000Ft-ot azért, hogy Önök tudomást szerezzenek cégem létezéséről, mert ugye amúgy senkinek fogalma sincs arról, hogy Magyarországon milyen cégek léteznek. Jövőre megint nem lesz fogalmuk, akkor majd megint regisztrálni kell, mert ez egy éves regisztrációs díj, még véletlenül sem tagdíj. Semmi baj, fizetünk, mint a katonatiszt, Önök pedig regisztrálnak. A történet szerint azért, hogy a vállalkozásokat segítsék, ellássák érdekvédelmüket. Ezen áldozatos munkájukhoz kívánok segítséget nyújtani azzal, hogy adok pár ötletet, miben venném szívesen az Önök segítségét.

Kezdjük rögtön azzal, hogy illene felvenni a harcot az olyan sarcok ellen, amik láthatóan csak a vállalkozásokból történő pénzkivonást szolgálják, függetlenül a hozzájuk kitalált, teljesen átlátszó ideológiáktól. Erre talán a legjobb példa a most bevezetett kamarai regisztrációs díj. Nem nehéz belátni, hogy a cégek többsége teljesítőképessége határára érkezett. Most nem állok neki sorolni az ún. „adócsökkentések” és a „bürokrácia visszafogása” néven ismert intézkedések által okozott költségnövekedést, mert ezt mindenki látja, aki nem gyengeelméjű, és birtokában van az általános iskola 2. osztályos matematikai ismereteknek (melyik szám nagyobb?). Igen, csak nevetséges 5000Ft-ról van szó. Utánaszámolhatnának annak is, hogy hány olyan apró tételt fizet ki egy vállalkozás a semmiért, amik összeadva bizony már komoly summát tesznek ki. Nem is beszélve arról a bevételi oldalról, ami egy kamarához hasonlatos szervezetnél jelentkezik, miután több ezer cég fizette be a maga kis párezer forintját. Ez az összeg persze nyilván kell a kamara működési költségeire. Ugyanúgy, ahogy a BKV, a MÁV, vagy a Centrum Parkoló esetében…

Ha ez megvan, akkor jöhetnek a további apróságok:

  • ·         A megnövekedett adó- és járulékterhek visszavágása, így talán egy működő gazdaság megindítása
  • ·         A bankbarát utalgatás visszavágása: korábban 5 számlára kellett utalnom cégem adóit és járulékait. Tavaly már csak 3-ra, csillant is a szemem. Erre most mit látok? Megint 5 számlaszámra utalgathatok, 5 utalási díjért. Aztán a pénz persze a nagy közös kalapban landol, további sorsáról nem is akarok tudni (nem is tudhatok…), a kezdeti leválogatás tehát teljességgel értelmetlen.
  • ·         A bürokrácia tényleges visszavágása. Például: ha már mindenki tud a cégem létezéséről a NAV-tól a kamaráig, akkor miért kell minden egyes ügyintézéshez (pl. okmányiroda) 30 napnál nem régebbi cégkivonatot előkerítenem? És itt sorolhatnám azt az elképesztő papírgyárat, amivel minden vállalkozás kénytelen foglalkozni ahelyett, hogy valódi, bevételt generáló tevékenységét folytatná.

 

Kezdetnek legyen elég ennyi. Ha ez megvan, várom jelentkezésüket, készséggel állok rendelkezésükre további segítő szándékú ötletekkel. Engedjék meg, hogy ez úton jelezzem szándékomat cégem egyszerű „regisztrált tag” státuszának teljes jogú tagsággá bővítésére, akár többlet költségek árán is. Ehhez mindössze annyira van szükség, hogy lássam működni a kamarát, lássam elindulni az érdekvédelmet. Addig is eredményes munkát kívánok, én hiszek Önökben!

 

Baráti üdvözlettel: egy regisztrált vállalkozás
(Az 5000Ft-ot február 29-én utalom, addig nálunk kamatozik.)

 

Utóirat: amennyiben ötleteimet hasznosnak találják, készen állok egy hosszú távú tanácsadói szerződés aláírására Önökkel, vagy akár vezetői tisztséget is szívesen betöltök a BKIK-nál. Szolgálati gépkocsira nem tartok igényt, bejárok bringával.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://zsemlediszno.blog.hu/api/trackback/id/tr244083803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.