Zsemledisznó

Történetmesélős bejegyzés a Zsemledisznón Angliából, a Royal Windsor Horse Show-ról angol reggelivel, forgatással, dress code-dal, királynővel. Aki akar, a végén egy kis tanulságot is levonhat.

2004. tavaszán felhívott Géza. A Sport1-nek kellene forgatni a Royal Windsor Horse Show nevű lovas eseményen. Nincs rá sok pénz (mármint a forgatásra, mert Horse Show-ra láthatólag volt :), de biztosan jó buli. Kezdetben volt egy kis gyötrődés, hogy repüljünk vagy autózzunk, de végül meggyőztem Gézát, hogy felejtse el a röpködést. Egyrészt drágább, másrészt a helyszínen a cucc miatt úgyis kéne autót bérelni, harmadrészt – perverz módon – szeretek keresztülautózni Európán. Így is lett, Géza produceri színekben felkeresett valami Skoda-butikot, és ügyesen szerzett kölcsön egy Skoda Superbet, amolyan szponzorációként. A hír hallatán még hittem benne, hogy a Superb egy nagy autó…

Közben Angliából fax jött, ami a dress code-ot (mit illik viselni?) tartalmazta. Mikor Géza a telefonban felolvasta, csak azért nem nevettem, mert tudtam, ő nem egy vicces fiú. A királynő várható felbukkanása miatt célszerű a szmoking, de lagalább öltöny-nyakkendő. Hurrá. Máris láttam magamat a lovak által szétjárt pályán, a csodás angliai esőben, amint térdig sárban, vállamon a statívval és a kamerával botorkálok, kínosan ügyelve, nehogy piszkos legyen a kis nadrágom.

Az indulás dátumához közeledve kiderült, hogy nem leszünk kevesen, szűkült a Skoda. Gáza mellett jött felesége, Kriszta is, aki a műsor szerkesztője volt (Gézával közösen ők próbálták átlátni, hogy melyik ló kicsoda, mennyire érdekes, és mit keres éppen ott, ahol), valamint az ún. "2nd unit", azaz a második kamera. Nekem egy rendes DSR-370 jutott, Kriszta pedig valami apróbb kamerával szaladgált a helyszínen, mert kell a sok kép. Mi hárman voltunk a stáb magja, de velünk tartott Gézáék kislánya, valamint a nagyi. Így öten helyezkedtünk el a Superb-ben, persze a nem kevés saját motyóval és a két kameracuccal. Az óriás-Skoda legendás méretű hátsó lábterét sikerült egészen speciálisan kihasználnunk, a hátsó utasok elé sorakoztatott bőröndök által, mert bizony a csomagtartó hamar megtelt. Így, szépen megpakolva indultunk előbb Lanakenbe, ahol egy nagyon bájos kis vendégházban aludtunk egyet, majd másnap kompoltunk át Dover fehér sziklái felé.

Többnyire igyekeztem én vezetni. Gázának nem volt jogsija, Kriszta pedig a hatalmas Superbbel sem mert 110km/h-nál gyorsabban menni. Sőt, ha én léptem át ezt a lélektani határt, azonnal a család halálát vizionálta. Ha Kriszta aludt, szépen suhantunk, egyébként pedig ráérősen botorkáltunk. Akkoriban volt viszonylag friss eszköz a Garmin iQue, amivel sikerült elkápráztatnom a családot: a készülék hiba nélkül vitt el minket a lanakeni szállásra, majd a Calais-Dover komp érintésével Windsorba. Sőt, mindenki legnagyobb megdöbbenésére (én azért számítottam rá) még azt is tudta, hogy Angliában fordítva pörög a körforgalom. Félelmeim ellenére a balos angol közlekedést nagyon hamar megszoktam, így simán érkeztünk meg Windsorba, az Alma Lodge névre hallgató kis vendégházba. Szép feladat volt a Superbbel beállni a ház mögé (ekkor a streetview-n látható kis garázs-féle még nem létezett), de ez is sikerült. Kipakolás, út közben összegyűrt öltönyök riadt rendezgetése, majd alvás. Holnap munka.

Korán keltünk, majd reggelizni tértünk. Gézáék féltek az újtól, míg ők az ún. kontinentális verzión rágódtak, én bevállaltam a tradicionális angol reggelit. És milyen jól tettem! A pirítósból, kolbászkákból, sült bacon-ből, tükörtojásból és babból álló könnyű összeállítással szépen kibírtam estig, pedig nem keveset rohangáltam, nem kis súlyú dolgokkal a hátamon/vállamon. Rá is szoktam hamar, windsori tartózkodásom minden napja az angol tradíció jegyében indult.

Duzzogva öltönybe bújtunk, bemásztunk a Skodába, majd az iQue vezényletével megközelítettük a rendezvényt. Út közben sikerült érintenünk a világ minden bizonnyal egyik legapróbb körforgalmát, amelyben a Superb teljesen betekert kormánnyal éppen hogy meg tudott perdülni. Szeretik arrafelé a körforgalmat, és ami érdekes, mindenki tudja használni. Sőt, az emberek hihetetlenül türelmesek. Jó volt Angliában közlekedni. No, de a kis lelki kitérő után érkezzünk is meg hamar a Horse Show-ra! Az első meglepetés a parkoló körül ért: kedves úriemberek fogadtak minket, majd mikor megtudták, hogy TV-sek vagyunk, rögtön egy bázis-közeli helyre kalauzoltak, hogy ne kelljen sokat cuccolni. Mondanom sem kell, hogy az "ide nem lehet beállni, parkoljanak kint", vagy a fizetős parkolás fel sem merült.

Kicuccolás, körülnézés, helyszínek és programok feltérképezése következett. Közben szemet szúrt, hogy mintha csak mi vettük volna véresen komolyan ezt az öltönyös bohóckodást. Vagy ma biztosan nem jön a királynő? Persze sokan mozogtak báli öltözékben, de a fotósok és a többi stáb pont olyan szakadt volt, mint jómagam egy budapesti sajtótájékoztatóra menet. El is határoztuk, hogy másnaptól ennek vége, asszimilálódunk, és farmerban várjuk a királynő felbukkanását. Az első napot azért becsülettel lenyomtunk dísz-gúnyában, talán ez volt a legfárasztóbb a napban. Szépcipőben füvön sétálni egész nap gyönyörű szórakozás.

Maga a forgatás igazából nem volt egy nagy kaland, ezt őszintén be kell ismernem. Különféle műsorszámok, mindenféle lovak és lovasok. Néha egy kis rohanás, hogy ezt vagy azt elérjük, de semmi extra. Ebben talán az is benne van, hogy bár a lovakat nagyon kedves jószágnak tartom, a lósport nem tudott megérinteni. Nem is azért mentem, hiába hívják a mutatványt épp Horse Show-nak.

Nem is emlékszem már melyik napon, valami terepen lovaglós szám közepette szaladt felém Géza lélekszakadva: menjünk gyorsan a közeli vizesárok-féle akadályhoz, mert hamarosan itt fog áthajtani a királynő férje, maga Fülöp herceg, aki egy fogathajtós számban indult. (Nézzétek el nekem, nem tudom a pontos műfaji meghatározást. Lovak egy szekér-féle elé kötve.) Az akadály egy nagyobbacska gödör volt, alján egy patak, itt suhantak keresztül a fogatok. A helyszín egy kis hídról szépen belátható volt, állt is ott már jó pár operatőr és fotós, mire odaértünk. Második kellemes meglepetés: az angol kollégák mosolyogva adtak helyet, hogy én is ráláthassak a közelgő felemelő pillanatra. Békében vártam Fülöp felbukkanását, amikor arra lettem figyelmes, hogy a többiek – a megriasztott galamb-csordához hasonlóan – egy nagy tömegben hagytak magamra, és szaladtak pár méterre a hídtól, egy kis tisztás szélére. Próbáltam kideríteni, mitől ilyen izgatottak. Mindannyian a távolba meredtek, és a közeli dombról ereszkedő Range Rovereket figyelték. Nem tűntek szokatlannak, a Horse Show területén rengeteg Land Rover és Range Rover mozgott, nyilván az esemény támogatója, vagy valamiféle partnere volt a gyár. Mikor közelebb értek, szemet szúrt egy apró különbség: a legelöl haladó Range ajtaján apró koronás címer.

Nem vagyok egy "nagyember-fetisiszta", de ekkor azért egy fura érzés szaladt át rajtam. Az angol királynő érkezik? Én meg itt állok egy darab kamerával a vállamon, sehol egy biztonsági őrezred, egy fémdetektoros kapu, egy kordon. A magyar rutinnak megfelelően helyezkedtem a nagy eseményre. Volt vagy 20 kamera és rengeteg fotós. Ők szépen beálltak félkörbe, mintha előtte gyakorolták volna. Ügyet sem vetettem rájuk, csak igyekeztem elfoglalni azt a pozíciót, ahonnan biztosan meglesz a pillanat. Úgy alakult, hogy kicsit belógtam az alakzatba, mint az ovis körjáték körben álló kislánykája. Megérkeztek a Range-ek, ha jól emlékszem talán négy darab. Higgadt öltönyös urak szálltak ki belőle, majd a legelöl haladóból, jobb elölről (jobbkormány – ő vezetett) maga a királynő. Átsétált a lassan megnyíló félkörön, tőlem talán 3-4 méterre. Elballagott a kis hídra, türelmesen figyelte az arra járó fogatokat. Az operatőrök és fotósok az illő távolságot megtartva megálltak mellette a korlátnál, és hol a pályára, hol a királynőre néző objektívjeik segítségével tették a dolgukat. II. Erzsébet megvárta Fülöp produkcióját, majd visszaült a terepjáróba, és szépen elhajtott. Ekkor jött a harmadik meglepetés: a többi Range öltönyös utasai közül az egyik odalépett hozzám, és a kezdeti félkörös jelentre utalva kedvesen megkért, hogy legközelebb szíveskedjek egy kicsit hátrébb állni, majd barátsággal elbúcsúzott, és visszaült az autójába.

Hogy ez miért meglepetés? Ebben az időben Magyarországon kicsit másként működött az ilyesmi: mihaszna, mára elfeledett nevű politikuskák választás előtti csudafontos egyeztető tárgyalásai, vagy miniszterek ilyen-olyan fellépései közepette háromajtós szekrény formájú ún. biztonsági őrök voltak arra idomítva, hogy az operatőröket és fotósokat – lehetőség szerint az egyetlen hasznos snitt vagy kép elkészítése közben – taszigálják. Mert a politikus hölgy/úr nagyon fontos személy, és nagyon kell rá vigyázni. Komolyan bajban lennék, ha fel kéne sorolnom három nevet, akik annyira fontosak voltak akkoriban, hogy ilyen díszes "védelem" járt nekik.

II. Erzsébet nevére valamiért mégis emlékszem, pedig vele csak egyszer találkoztam.

---

A címkép forrása: zimbio.com. Ugyanitt további képek a 2008-as Royal Windsor Horse Show-ról. A dátum más, a hangulat nagyon hasonló.