Biztos én vagyok túlérzékeny, de nem szeretem a bankokat. Magát a műfajt értem, de hogy ez a szó Magyarországon miért szinonimája az átverésnek, lehúzásnak és apróbetűs résznek, azon azért néhányan elgondolkodhatnának. Sőt, talán nem is csak Magyarországon…

Pedig biztosan lehetne ezt úgy is csinálni, hogy szolgáltatás-hangulatom legyen, és ne egy alá-fölé rendeltségi viszony legalsó szereplőjének érezzem magam a Nagy Bankkal szemben.

Mit csinál a bank?

Kezeli a pénzügyeimet. Kölcsön ad, cserébe kamatot kér. Vagy én adok kölcsön neki, cserébe kamatot fizet. Ha sok a pénzem, őrzi, esetleg ha rábízom, még be is fekteti. Bajlódik a pénz körüli adminisztrációval: utalgat, átvezet, nyilvántart, egyenleget készít, mindezekről tájékoztat, cserébe munkadíjat fizetek neki. Ezek alapján nem tűnik egy átláthatatlan dolognak, valamiféle szolgáltatást kapok a pénzemért. A hiba az utolsó mondatban van: tényleg kapok valamit, a pénzemet tényleg odaadom (vagy elveszik), de az átláthatósággal kapcsolatban már vannak kétségeim.

Söralátét vagy post-it

Jóval azelőtt, hogy miniszterelnökünk vázolta volna a söralátéten megkomponálható adóbevallást, nekem már volt egy perverz fantázia-képem hasonlóról, igaz én post-it cédulában gondolkodtam (ki írogat egy össze-vissza telenyomtatott kartonlapra?). Nem csak az adóbevallást, hanem sok egyebet, többek között egy bankszámla-szerződést vagy hitel-megállapodást is szívesen látnék ilyen mértékűre racionalizálva, a kiskapu-keresők felé jelzem: min. 10-es betűmérettel. Miért volna ez jó? Nagyon egyszerű. Egy csomó mellédumálási lehetőséget kizárhatnánk vele. Egy jelenlegi szerződés az egyszerű civil számára olyan átláthatatlan és felfoghatatlan, hogy a bank gyakorlatilag bármit megtehet. Ha számára kedvezőtlenül mozognak az árfolyamok (amiket egyébként szintén ők és a kis tettestársaik mozgatnak), netán új adónem születik, a bank nem esik kétségbe. Mivel a kis szerződéseiben ügyesen körbefogalmazta magát, nincs más dolga, mint valami díszes magyarázat kíséretében – vagy akár egyetlen szó nélkül – továbblökni a kellemetlenséget a kedves ügyfél nyakába. Ez pedig nem működne akkor, ha a szerződésben egy darab szám szerepelne, mint az adott hitel éves kamata, oszt jónapot.

Együtt sírunk, együtt nevetnek

Ez ugye állítólag egy közös üzlet, ami mindenkinek jó. Ha minden szép, akkor a felek élvezhetik is közösen az előnyöket. De mi van akkor, ha valami nem stimmel? Elszáll a CHF-árfolyam, ránk tör a nagy világválság? A bank széttárja a kezét, majd együttérzően az összes veszteséget az ügyfélre hárítja. Mindezt azért, mert neki most épp nem jött össze, nem tudta előre megsaccolni a várható paramétereket. Mi történik abban az esetben, ha valami az ügyfélnek nem jön össze? Miért nem mondhatja azt a kedves adós, hogy sajnos nem sikerült a bolt, ezért ebben a hónapban csak a szokásos törlesztőrészlet 80%-át utalom? Ezt a dolgot akkor tudnám tisztességes üzletnek tekinteni, ha a kezdetekkor születő megállapodást egyik fél se módosítgathatná kénye-kedve szerint. Ha én rossz pék vagyok, és rám rohad az ehetetlen zsömle, akkor menjek csődbe annak rendje-módja szerint, hiszen nem teljesítettem a vállalásomat, nem vagyok képes ellátni a feladatot. A bank dolga pedig az, hogy eligazodjon a nagy nemzetközi pénzpiacokon, tehát ha ő elszámol valamit, akkor az ő vezetősége nem érti a dolgát, nekik kell becsődölni, és elmenni mondjuk péknek.

A bankosdi igazán gusztustalan pontja tehát az egyoldalúság, és az ehhez szükségszerűen hozzátartozó erőfölénnyel való visszaélés. A bank nagy, van neki sok okos jogásza, akik okosan megfogalmazzák a 30 oldalas szerződést, meg hozzá még egy pár oldalt apró betűkkel. A hülye ügyfél meg kicsi, soha nem fog tudni megfizetni egy ügyvédet, aki majd a rajta pofátlanul levert párezer plusz forintot visszapofozkodja a banktól. Sok kicsi sokra megy.

Egy tisztességes Magyarországot vizionáló kormánytól – párt-kötődésüktől függetlenül – elvárnám, hogy ne nyújtson törvényi hátteret ennek a jelenségnek. Bankokra szükség van, keressék is meg a maguk pénzét, ez teljesen rendben van. De ne kapják meg a korlátlan variálás lehetőségét! Sajnos úgy látom, hogy az ezzel kapcsolatos szabályozás is a megszokott metódus szerint működik: a bank nagy, ha megharagszik tud kellemetlenkedni, nem bántjuk. Inkább hagyjuk, hogy tegyen, amit akar. Nyilvánvaló utópia ennek ellenkezőjét elvárni, hiszen fentről nézve egy kormány csak a pénzvilág nagyhatalmú szuperhőseinek meghosszabbítása, egy halk szavú alkalmazott.