Nem tartozom azok közé, akik szerint a képviselő éljen 47.000.-Ft-ból. Az én képviselőm végezze rendesen a munkáját, és ezért kapja meg a megfelelő díjazást, beleértve a költségtérítést is. Éljen anyagi biztonságban, mert ez az egyik feltétele annak, hogy tisztességgel végezhesse a dolgát. De én vagyok a főnöke, szeretnék rálátni, mit művel a „céges vagyonnal”, vagyis az én pénzemmel.
A képviselő kapjon egy tisztességes fizetést – mondjuk 1MFt nagyságrendben -, amit természetesen arra költ, amire akar. Felőlem vehet méregdrága biciklit, kajálhat ötcsillagos étteremben, kurvázhat, elosztogathatja a szegényeknek, nem érdekel. Ez az ő munkabére, az átutalás pillanatától kezdve az ő pénze. Amikor ezt költi, akkor ő magánember, nem turkálunk a zsebében.
Ezen felül pedig kapjon korlátlan költségtérítést, amiről viszont már szeretném tudni, mire megy el. Elvégre mikor dolgozik, akkor közpénzt költ közügyekre. A korlátlan költségtérítés egyetlen egyszerű szabály mentén üzemel: a képviselő kap egy bankkártyát, ezzel fizethet mindent. A kártya forgalma viszont nyilvános: az Országgyűlés honlapján mindenféle ügyfélkapu, regisztráció és egyéb szarakodás nélkül beütöm a képviselő nevét, és már látom is, mikor, mire, mennyit költött.
Személyiségi jogok? Ugyan már! Ha munka van, akkor azt miért nem láthatjuk? A munkával nem összefüggő tételeket az én becsületes képviselőm úgyis a fizetéséből rendezi, nem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.